A templom lelke

A templomnak van Lelke. Ez nem is kérdés. Minden templomnak. Ez pedig a Szentlélek Úr Isten, aki ott van, ama másik Pártfogó, aki a világ kezdetétől annak végéig ott van, jelen van. Ott van az istentiszteleten és istentiszteletben, a kimondott szavakban, az elrebegett imádságban, titokzatos módon a Krisztussal és az Atyával a sákramentumokban.

De némely templomnak lelke is van. Na, nem olyan Lélek, mi a másik. Nem is akar amolyan Lélek lenni, eszébe sem jut, sőt blaszfémiaként azonnal elutasítaná azt. Nem akarja, hogy a nevét valahova felvéssék, hogy kőbe vagy ércbe kalapálják, hogy kiemeljék. Csak majd ama napon. Csak az Élet Könyvébe irattassék be. Az ilyen lelkek vannak, ott vannak, csak úgy ott vannak a templomban. Ott vannak csecsemőként, sok-sok évtizeddel korábban, ott keresztelik őket. Meg ott élik le az életüket. Megsimogatják a templompadokat, de leghátul ülnek le, nem is a padba, csak úgy egy székre. Nem egyszer, meg kétszer. Sokszor, százszor, ezerszer, milliószor. Ülnek, ott vannak, jelen vannak. Nem csak elmennek a templomba, vasárnaponként, hanem benne vannak a templomban. Itt élik le a földi életüket. És tudnak mindent a templomban. Mindennek a helyét, az illatát, a rezdülését. Ismerik a lépcső nyikorgását, a hangszóró berregését, a pad reccsenését, a kapcsoló csattanását.

Bandi bácsi így volt a templom, a templomunk lelke. Mindent tudott a Kerekes-telepi templomról. Benne volt. Ismert minden fűszálat, számon tartott tavasszal minden rügyet majd később minden gyümölcsöt egytől egyik. Tudta a csavarokat, a szerkezeteteket, az összeillesztéseket. És minden nap segítségül hívta a Lelket. Így tudott nekünk lélekké lenni. Tudott segíteni, mindig jött, ha hívtuk. Derűsen, mosolyogva. Tudott tanácsolni, tudott magyarázni, tudott javítani. Permetezőt, meg gépet, meg gondolatot is. És tudott gyújtani, lángot gyújtani, világosságot fakasztani! Már évek óta, Szenteste, ő gyújtotta meg a csillagszórót a fenyőfán. Amikor meghallgattuk az ünnepi igehirdetést, elénekeltük az ünnepi énekeket, lekapcsolata a világítást a templomban, s meggyújtotta a csillagszórókat. S mindenki – nemcsak a kicsik, de a nagyok is, a meglettek, az élet derekán állók, meg a már deresedő halántékúak is – mind-mind elrepültünk, visszarepültünk egy pillanatra a gyermekkorunkba, amikor apánk meggyújtotta, ott, a gyerekszemmel oly magasan levő csillagszórót, s vártuk a csodát, az ajándékot, a Karácsony misztériumát.

Bandi bácsi a templomnak volt a lelke. Olyan lelke, aki nap, mint nap segítségül hívta a Lelket, hogy lélekké változzon. Most üres a hátsó szék, nem ül ott senki. Tele van a templom, most már újra, s mégis hiány van benne. „Uram, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden?” (Zsolt 15,1) Uram, ki ülhet le majd megint arra a székre? Uram, ki gyújthatja meg majd idén Karácsonykor a csillagszórót? Uram, ki számolhatja meg majd idén nyáron a gyümölcsöket, a szőlőfürtöket?

A templom lelke hazatért a Lélekhez. Immár ott van, neve beirattatott az Élet Könyvében. Ott ül a trónusnál, a legfényesebb Templomban. Szerintem megint hátul, egy széken, csendesen, hallkan mosolyogva. Otthon van a Templomban, hazatért, megérkezett.

A napokban elindult egy szokás az interneten: egy Jerusalema című dalra táncolnak különböző intézmények dolgozói – orvosok, ápolók, rendőrök, katonák – örvendezve a Covid harmadik hulláma felett aratott győzelemért, az összetartozásért, a kitartásért. A dal zulu nyelven íródott, erre táncolnak ez emberek.

Jerusalema ikhaya lami

Ngilondoloze

Uhambe nami

Zungangishiyi lana

 

Ndawo yami ayikho lana

Mbuso wami awukho lana

Ngilondoloze

Zuhambe nami.

 

Jeruzsálem az én hazám

ments meg

védj meg

többé ne hagyj el

 

a helyem nem találom

a királyságom itt nem találom

ments meg

gyere velem.

 

A templom lelke hazament a Templom Lelkéhez. Oda a mennyei Jeruzsálembe, mindannyiunk hazájába, a Megmentőhöz, a Megvédőhöz, az Ő királyságába, ahol immár otthon van. Isten veled Bandi bácsi, a viszont látásra!

 

(Sajtos Szilárd írása)

Font Resize
kontraszt beállítása