A templom lelke
A templomnak van Lelke. Ez nem is kérdés. Minden templomnak. Ez pedig a Szentlélek Úr Isten, aki ott van, ama másik Pártfogó, aki a világ kezdetétől annak végéig ott van, jelen van. Ott van az istentiszteleten és istentiszteletben, a kimondott szavakban, az elrebegett imádságban, titokzatos módon a Krisztussal és az Atyával a sákramentumokban.
De némely templomnak lelke is van. Na, nem olyan Lélek, mi a másik. Nem is akar amolyan Lélek lenni, eszébe sem jut, sőt blaszfémiaként azonnal elutasítaná azt. Nem akarja, hogy a nevét valahova felvéssék, hogy kőbe vagy ércbe kalapálják, hogy kiemeljék. Csak majd ama napon. Csak az Élet Könyvébe irattassék be. Az ilyen lelkek vannak, ott vannak, csak úgy ott vannak a templomban. Ott vannak csecsemőként, sok-sok évtizeddel korábban, ott keresztelik őket. Meg ott élik le az életüket. Megsimogatják a templompadokat, de leghátul ülnek le, nem is a padba, csak úgy egy székre. Nem egyszer, meg kétszer. Sokszor, százszor, ezerszer, milliószor. Ülnek, ott vannak, jelen vannak. Nem csak elmennek a templomba, vasárnaponként, hanem benne vannak a templomban. Itt élik le a földi életüket. És tudnak mindent a templomban. Mindennek a helyét, az illatát, a rezdülését. Ismerik a lépcső nyikorgását, a hangszóró berregését, a pad reccsenését, a kapcsoló csattanását.
by 