Bemutatkozásunk- Küldetésünk

Debrecen Kerekestelepi Református Egyházközség

„Igazi lelki család és otthon!”

„Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok!” (Ézsaiás 43, 18-19a)

„Igazi lelki család és otthon!” – ez a gyülekezet jelmondata.

Az a vágyunk és célunk, hogy a gyülekezetünkhöz már régóta tartozók és az újonnan csatlakozók, régiek és újak, egyszerű látogatók, csupán érdeklődők, még keresők, vagy már elkötelezettek: mindannyian igazi lelki családra és otthonra találjanak nálunk.

Hisszük, hogy Isten újat cselekszik a jelenben, e mostani időkben, amiben és ahol éljük a mindennapjainkat. Fontosnak tartjuk, hogy az állandó múltra tekintés nem ad erőt hinni a jelenben. Nem ér semmit, ha egy megszépített, kiszínezett múltba menekülünk a jelen kihívásai elől. Nem szeretnénk olyan gyülekezet lenni, amely mindig a múltján mereng, álmodozik azon, hogy milyen szépek is voltak a korábbi évek és annak fényében a jelenre nézve csak sopánkodik, erőtlenségére nézve pedig mindig kifogásokat keres.

Ezért a küldetésünk, hogy bátran tekintünk a jövőbe, és közösen hiszünk abban az Istenben, akinek a cselekedete mindig új, mindig több mint, amit mi elgondolunk, vagy elképzelni tudunk.

Reményteljes jövőben hiszünk, mert ezt az ígéretet kaptuk. Őhozzá ragaszkodunk, Benne hiszünk, Őt követjük, ezt hirdetjük a környezetünkben. Ennek a látható kiteljesedése, beteljesedése az új élet megtalálása Jézus Krisztusban, amely által nemcsak önmagunkra találunk rá, hanem egy új és igazi lelki családra és otthonra a gyülekezetben.

Ebbe a közösségbe hívunk és várunk ezután is nyitott szívvel és szeretettel mindenkit!

Debrecen Kerekestelepi Református Egyházközség