Konfirmáció

konfirmáció

Mi a konfirmáció?

Szó szerinti jelentése: megerősítés. Annak az alkalma, amikor a gyermekek, fiatalok, felnőttek hitvallást tesznek a bennük megszületett döntésről, hogy Jézus Krisztust személyes Megváltójuknak tekintik és egész életükben Őt szeretnék követni és szolgálni.

A gyermekek konfirmációja

Gyermekeik keresztelésekor a szülők fogadalmat tesznek, hogy „úgy neveljük és neveltetjük, hogy felnőve, a konfirmáció alkalmával ő maga tegyen vallást a Szentháromság Istenbe vetett hitéről a gyülekezet előtt.” Ennek az ígéretnek a beteljesedése az, amikor 13-14 éves korban a megkeresztelt gyermekek a megfelelő felkészítést követően ünnepélyes konfirmációi fogadalmat tesznek a gyülekezet és a család közösségében. A konfirmációra való felkészítést a lelkipásztor végzi. A konfirmáció felkészítő októberben kezdődik és áprilisig tart.

 

 

 

Felnőttek konfirmációja

Szeretettel várjuk azon felnőttek jelentkezését

   – akik részt vettek már az Alpha kurzuson,

   – akik legalább egy éve járnak a gyülekezetbe,

    és akikben megszületett az a személyes döntés, hogy a keresztség megerősítése (konfirmáció) vagy a keresztségben való részesedés által hitvallást akarnak tenni arról, hogy Jézus Krisztust személyes Megváltójuknak tekintik és egész életükben Őt szeretnék követni és szolgálni.

Érdeklődni és jelentkezni a Lelkészi Hivatalban lehet.